Szabó Dezső:

A GYÖNGYÖSBOKRÉTA

(1940.)

Telekı Pál miniszterelnöknek a Gyöngyösbokréta tízéves évfordulói ünnepén mondott egyszerű, mély, lényegre mutató szavai öröm és útmutatás minden magyar lélek számára. Ilyen szavakat miniszterelnöktől még nemigen hallottunk. A védő, termő és teremtő magyar lélek újjászületésére, megerősödésére ugyanazt a módot jelölik meg, melyet én a magyar ruha viseletéről írt soraimban igyekeztem megértetni.

A tömegek, a társadalom, az ifjúság magyar nevelése a múltban – kevés túlzással – egy határozatlan tartalmű mondathazafiság beültetésében merült ki. Ezek a szólamfüzérek alkalmasak voltak bizonyos előkészített pillanatokban múló lelkesedési hullámok előidézésére. De voltaképpen határozatlan tartalmú, egyéntelen hazafias hajlandóskodást jelentettek csak és nem magyarságot. Egy- két szó megváltoztatásával egész nyugodtan megismételhette bármely országban bármely nemzet fia a saját polgári használatára. Valósággal nemzetközi hazafiság volt és nem magyarság.

A tök igen hatásosan, a hangszerelés minden eszközével elszavalhatja: hogy ő ízig- vérig lelkes, intranzigens, izzó és karakán Viktória Régia. És mégis: első pillantásra: tök. A Viktória Régia hallgat s talán esze ágában sincs, hogy ő Viktória Régia. És mégis: a teremtés ős izenetéből, királyian és elárasztón: Viktória Régia.

A magyarság: a test- lélek minden mozzanatában és mozdulatában, a világ beérzékelésének mikéntjében és abban a módban, amint ezekre test- lelkünk visszahat, képzeteink megalakulási és társulási folyamataiban, képzeletünk kialakulásában, test- lelki folyamataink érzelmi velejáróiban, gondolataink létrejövésében s tettekké idegzésében: sajátosan megnyilatkozó, az ősök végtelen során át örökölt közös egyéniség.

Mimóza lelkek ne riadjanak arra, hogy mikor én a test- lélek összekötő jellel írt kifejezést használom: valami démoni anyagelvűségben kéjelgek. Osztozkodom többi embertársaimmal abban a sorsban, hogy: nem tudom, mi a test, nem tudom, mi a lélek. Egyet tudok: hogy minden tapasztalatom, tudatom minden ténye, életem minden mozdulata: elmaradhatatlanul egyaránt jelent testi és lelki történést. Bármi legyen tehát a lélek, bármi a test, bármily viszonyban legyenek egymással, tény az, hogy a test tényező a lelki életben és a lélek tényező a testi életben.

Ritkán fordul elő, hogy az emberek születésük után, csecsemőkorukban imádják az Istent lélekben és igazságban, írnak filozófiai rendszereket vagy drámákat és felnőtt korukban foglalkoznak csupán azzal, hogy táplálékot szívnak az áldott emlőkből és alusznak. E dolgok rendesen megfordított időrendben szoktak történni, anélkül, hogy az illetők sötét anyagiasságban leledznének. Úgy látszik: szükség van a test bizonyos fejletségére, hogy a lélek jelentkezzék a gyermekben. És aztán a test fejlődésével fokozatosan fejlődik a lelki élet is.

Ezek a dolgok teljesen közismertek. De ezeknek természetes következményei a nevelésben, fájdalom, már nem állanak ott mindenki szemei előtt. Az egyéni fejlődés első korszakaiban hatalmas arányban kell igénybevenni az anyag, a tárgyak igézetét, formáló erejét. És ebben a korban nagy arányban kell olyan folyamatokat vinni a fiatal életbe, melyeknek úgy van nagy lelki értékük: hogy a testet is erősen foglalkoztatják s bármikor felidézhető gépiességeket raktároznak el benne. Természetes: hogy már igen fiatal korban megkezdjük az elvontabb, szellemibb ráhatásokat is s ezek a fejlődő korral mind számosabbak és bonyolultabbak lesznek. De az is természetes: hogy a tárgyak igézete s a testnek bizonyos bármikor felidézhető, már gépiességbe ismételt folyamatai a fejlődés semmilyen fokán sem nélkülözhetők.

A lelki életnek ez a beépítése, bealapozása az anyagba: keserű bűnhődés nélkül sem a vallásos, sem az erkölcsi, sem a nemzeti nevelésnél nem mellőzhető. Az, hogy nálunk ezen a téren annyi mulasztás történt a múltban, könnyen magyarázható. Idegen hatalom, idegen életérdek, idegen lelki alkat idegen életformáiba gyötörve, nemcsak hatalmi és érvényesülési gátak akadályozták, hanem: életösztönünk is elsiketült az élet legelemibb parancsaitól.

És itt érünk el a Paulini nagy hite, nagy szeretete és hősi kitartása által megteremtett Gyöngyösbokréta jelentőségéhez. Ha ezt a Gyöngyösbokrétát minden következményével beépítjük a magyarság egyetemes életébe: nem csak ősi, termő, erős és gazdag egyéniségébe hívjuk vissza a magyarságot, hanem: a leghatalmasabb, a legegyetemesebb igézetet valósítjuk meg a nemzeti egység megteremtésére.

Nálunk a nép, a magyar parasztság hitvallása már nem a tiszta kunyhó és a bűnös palota gyermekded érzelgése, nem is az úr és szolga ellentét romantikus daca. Mi a valóság látásával nézzük a parasztot, látjuk minden esendőségét. Anélkül, hogy a naturalizmus műsorszerű sötétlátásával hamisítanók gyári mintára készült bete humaine- né. Nekünk a magyar parasztság: idótlen egyéniségünk roppant megőrzője, nyelvünk, termő, alkotó és védő erőink, ősi kultúránk egyetemes letéteményese, megmaradásunk, fejlődésünk, sajátos történelmi építésünk alapja és biztonsága. A munkásság és a középosztály csak annyiban magyar munkásság és a magyar középosztály: amennyiben szerves továbbfejlődései a magyar népi léleknek.

Ezért kellenek a népi lélek igézete alatt létrejött magyar ház, magyar bútorok, magyar képek, magyar kert, udvar, utcák, ligetek, magyar játékok, énekek, zene, táncok, magyar ruhák, díszítések stb., stb. A feladat tehát kettős: visszafürdetni a magyar falut, minden falut, minden falu minden tagját a magyar nép ősi lelkébe a tárgyi és lelki igézetek minden eszközével. Aztán: ezeknek az eszközöknek állandó ráhatásaival a magyar munkásság és a magyar középosztály lelki alkatát összes folyamataiban a magyar népi lélek szerves továbbfejlődéseivé mozgósítani.

Természetesen: itt csak egy- két szükségességre mutathatok rá. És csak pár szóban mondom meg hálámat ezeknek a csodálatos parasztoknak azért a mély elámulásért, azért a széthatalmasodó hitért, azért a forró biztatásért, melyet ezeken a megtermékenyítő estéken tőlük kaptam. Nagy érdeme a rendezésnek, hogy igyekszik a népélet jelenségeit hamisítatlan, nem stilizált, hollywoodi szokványos mozdulatokba, színpadi tablókba nem nyirbált valóságukban hozni elénk. Ami egy- két ilyenszerű ficamodácska nagy ritkán megesik, a jövő fejlődésben könnyen kiküszöbölhető.

Színpadi rendezőnek sohasem szabad hozzáférkőznie a Gyöngyösbokrétához. És fontos az is: hogyha egy falunak ruházatban, díszítésben nyomtalanná veszett ősi művészete: ne mi szerkesszünk vagy költsünk helyébe újat neki. Érintetlenül kell hozzájuk vinni egy más vidék paraszti művészetét. Ha aztán ők maguk ösztönösen itt- ott változtatnak rajta, az már más dolog.

És most szelíd alázattal és nagy könyörgéssel fordulok a magyar kultúra, a magyar lélekformálás Kormányosához, a magyar közoktatási Miniszter úrhoz: építse be már most az iskolákat, minden iskolát, a főiskolákat is: az eljövendő egyetemes magyar Gyöngyösbokrétába. A dal a leghatalmasabb egység: a gyermekkorban és kezdő ifjúságban közösen énekelt dalok acélkapcsai a felnőttek nemzeti szolidaritásának.. Amit itt mondtam: közismert tény, mint az, hogy a nap világít. Mindenik iskola mindenik osztályába be kell vezetni a kötelező énektanítást legalább heti két órán át. Az énektanulás alól nem lehet felmentés semmilyen fafülű vagy kappanhangú számára. Mert ez az iskolai tanítás nem művészetet akar adni, hanem: lelket. Nem művésszé akar képezni, hanem: magyarrá formálni s a dalban megnyilvánuló magyar lélek megértőjévé. A közép- és főiskolák énektanulása óriási lépést fog jelenteni az egységes magyar középosztály felé.

Aztán: rendelje el a magyar egyenruhát minden iskolának, a főiskoláknak is. De itt magyarruha alatt nem azt a fekete atillát értem, azzal az aranyrojtos fekete nyakkendővel, melynek nyomán mindig ott látom a Szent Mihály lovait. Ez a halál- tok különben is kényelmetlen, pláne nyáron. És nem is a pesti üzlet- ruhaköltők elrugaszkodott textil- rapszódiáit. Ki kell választani a magyar falvak viseleteiből az erre a célra alkalmasakat, minél többet s az egyes iskolák ízlésük szerint ezek közül válasszanak. Az anyag nemcsak a megtört kenyérben s a megöntött borban lesz lélekké. Nem hatalmas lépés lesz a nemzeti lélek felé, ha a magyar nép látja, hogy az “úri gyermek” , “az úri fiúk” ugyanolyan ruhában járnak, mint az ő gyermekei?

És tánctanfolyamokat kell szervezni a magyar iskolák számára, hogy a gyermekek és ifjak minél több magyar népi táncot sajátíthassanak el. És meg kell tanítani a gyermekeknek a torna és cserkészet keretében a népi játékokat. Azt hiszem, eléggé rugóssá fejlődött már a korhadt Európa. Úgyhogy az új Európa szívesen veszi, ha visszatérünk az ősi magyar lélek mély életörömet sugárzó, emberi játékaihoz.

Ezer és ezer tárgyi igézetből, ezer és ezer testi- mozdulat lelki továbbrezgéseiből fog előbomlani az az ősi erőire visszafürdetett magyar lélek: mely törhetetlen egység lesz egy a magyar életérdekekre, szerves magyar célokra s a magyar lélek adottságaira épített magyar ideológia életvallássá fogadásával.

El kell tűnnie annak a magyar lelkiformának: mely nemtörődésbe, cinikus bírálatokba, lehetetlenséget károgó gyávaságba bújt az egység és összefogás, a közös védelem és közös fejlődés sürgető hívásai elől. Más nemzetek most titáni erővel harcolnak történelmi egyéniségük teljessé fejlesztéséért. És mi még ma is eltűrjük, hogy: becsempészve a természetrajzi faj lehetetlenségét a történelmi faj valóságának helyébe: orgyilkos szándékú próféták e szennyes szellemi csalás segítségével még puszta létezésünket is tagadhassák.

Életem minden célja, értelme, küzdelme, csődje vagy győzelme: a magyar lélek mozgósítása az élet minden terén a jövő minden feladataira. Ma senki sem szökhetik meg megújhódásunk feladataitól s valamelyik irányában mindenkinek kell dolgoznia a maga munkakörében, bármily szűk is az. Csak az a nemzet hal meg, amelyik meg akar halni. Ha beépítjük minden magyar lelkébe megmaradásunk, összetartozásunk feltételeit: bármily történelmi vihar után meggazdagult erővel fog zsendülni a magyar vetés.

Ezeken a nagy hívású estéken mély odasodródással néztem a magyar falvak felém mozduló habjait táncaik, dalaik, mókáik tavaszi tündöklésében. Milyen mérhetetlen kincs van ebben az időtlen nép- bányában. Mennyi viharos erő és szerelmes gyöngédség, öreg bölcsesség és gyermek- vidámság, mennyire ritmus s a szépség ösztönös termése, mennyi humor és messzi időket mondó bánat, férfias komolyság és eb ura fakó- s hejehuja, illedelem és ludasmátyási kópéság. Milyen mérhetetlen anyaga van ebben a népben egy sajátos, egyéni történelmi műhely életépítésének!

Ma talán majdnem minden nemzet felé lihegő versenyfutásban közeledik az Élet és Halál. Hogy melyik győz nálunk a másik fölött, attól függ: hogy ősi egyéniségünk e roppant megőrzőjét, sajátos erőink e kimeríthetetlen forrását mennyire tudjuk egész életünk, minden építésünk, jövő történelmi alkotásunk döntő, egyetemes tényezőjévé szervezni egy teljesen új életrendszer formáiban. Én nem vagyok derűlátó és szemeim ösztönös rögtönséggel meglátnak minden árnyékot és minden halált a dolgok és események mögött. És mégis: képtelen vagyok elhinni, képtelen tudatos énem minden gondolkodásával, tudattalan mélységeim minden sejtelmével: hogy az a fa, mely ilyen ágakat terem és ilyen virágokba nyílik: ne az élet és a jövő győzelmét rejtse gyökerei mély titkaiban.

Rákóczi tér, 1940. aug. 21.

Oldal: A GYÖNGYÖSBOKRÉTA (1940.)
Szabó Dezső (1879- 1945) - © 2008 - 2024 - szabodezso.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat