Szabó Dezső:

A SZÉLSŐSÉGEK RENDSZERE

Utóbbı időkben a destruktívoknak vádolt zsidó lapokban beütött a konstruktív világnézet. A római arénák hitvallóira emlékeztető elszántsággal védik a katolicizmust a pogány hitlerizmus ellen. Döbbent rabbik, riadt metszők, elsápadt sajtó bóherek hisztériás visításokkal szenvedik a római egyház legapróbb sérelmeit. A szerkesztőségekből árad a katakombák szaga. Ha ez az önzetlen, mártír odaadású együttfájás még sokáig tart: a pesti szerkesztőségekre rácsordul a kanonizáció s apró héber szentek boldog sereglését fogjuk vigyázni a Dob utcában, a Dohány utcában, a Lipót- városban és rokon vidékein.

De csak felületes megfigyelés mondhatja ezért őket klerikálisoknak. Hiszen nemzeti irányban még egy centivel mélyebbre vannak a konstruktív világnézet védelmében. Minden betűtípussal, a lelki tótágas minden hangján rikoltanak a nemzeti társadalmat fenyegető “szélsőségek” ellen. Ha a magyar anyák egyebet sem tennének, mint rendőrt, csendőrt, ügyészt és bírát csókolnának a világra: akkor is alig tudnánk eleget tenni e nekizúdult héber keresletnek. És igazán nem lehet azzal vádolni őket, hogy újból felfőzött teával itatják lapjaikban a közönséget. Nem. Ezeket a hegyes riadású cikkeket igazán nem a háború- végi, vagy összeomlás utáni régibb példányaikból ismétlik fel a “szélsőségek” ellen.

A “keresztény” sajtó egy része velük ijedez. A germánabb szagú lapok pedig idétlen viccekkel és idétlenebb tagadásokkal igyekeznek elütni a dolgot. A parlament “népképviselőinek” jelentékeny része szintén részt vesz a hazafias riadozás kórusában. Csodálatos. Hiszen az apa jól megokolt ismeretségével nézhetnek ezekre a “szélsőségekre”. Mindenik szélsőség gyökerén még ott láthatják a magot, melyet ők ültettek el a mandátum- vadászat hangviharaiban.

Mindenki ijed vagy gúnyolódik, vádol vagy tagad, bíráért kiált vagy lekicsinylően fitymál. És minden hadonászás, vagy erőltetett nyugalom, vád és viszontvád, rikoltás és leintés: hazugság. Mert egyről mindenki hallgat. A minden jelenség mélyén ott ható egyetemes okról.

2.

Ha a Bástyasétányon a déli korzó előkelő csendjében minden ok nélkül egy nagyot sikoltasz: ez a sikoltás szélsőség a többi ott sétálók kíméletesen mérsékelt hangú beszélgetésével szemben. De ha ez a sikoltás azért tör ki belőled, mert valaki tőrt szúrt a hátadba, vagy zsebórádat váratlan durva erőszakkal tépte ki a zsebedből: nem a te sikoltásod a szélsőség. Hanem: a gyilkossági, vagy rablási kísérlet orvténye.

Hogyan állunk a magyarországi “szélsőségekkel”?

3.

Az, aki az idő partján ülve fájdalmas szemekkel vigyázza az elfolyó embert és most e sorokban didergi ki a valóság bomlott hallucinációit: megvert, megijesztett ember. Már lefelé megy az idő lejtőjén és nem lendülnek benne szárnyak a vélemények bátorságára. Voltaképpen már csak annyiban van, amennyiben fél. És amelyik percben a világ megszűnne ijeszteni, már nem is volna. És így szelíd alázattal nem állít, nem követel semmit. Csak kérdez. Ijedten és könyörögve kérdez. Mint egy rengetegbe tévedt gyermek, aki szörnyű állatokat és irtózatos növényeket lát.

4.

Első kérdés: A megtépett Magyarország fájdalmas teste különösen viselkedik. Éppen olyan különösen, mint a régi, az érintetlen. Óriási területeket, holdak tízezreit nyújtja a grófi, egyházi, sváb, zsidó és más uraknak. És egy- két beteg rögöt, vagy semmit, semmit sem nyújt a magyar kenyér kőműveseinek, a magyar parasztság millióinak. A nagy- nagy területek birtokosai a világháborúban hűvös templomok vastag falai közt szelíd imákkal védték a Hazát, vagy pedig a főparancsnokságok, trének, gazdasági hivatalok daliás veszélytelenségeiben a jó levegőn, jó koszton havi három- négy kilóval gyarapodtak több honfivá. Az egy- két rögösök és nincstelenek százezrei pedig káposztatorzsán, szárazfőzeléken, tetvekben éveken át állották a srapnelt, az ágyút, a kartácsot, a lángszórót, a halálgázt, a kolerát, a kiütéses tífuszt s a hazafias lendület egyéb előnyeit. Az összeomlást követő ziláltságokban a fennebb boldog területek birtokosainak jelentékeny része szétmentette a magában lappangó nemzetfenntartó elemet a világ négy tája felé. Azért csak négyfelé, mert több nincs belőle. Magára maradt a magyar nép, magukra maradtak a szép területek, magára maradt a magyar föld, de a háborúból véresen, megroncsolva visszatántorodott paraszt már fogta az eke szarvát, barázdálta, szántotta, vetette, ápolta az elfutottak, az elbújtak, a dezertálók földjeit, mert nem tudott rossz szívvel lenni az iránt a föld iránt, mely oly gyönyörű bőséget ad nagyságos, méltóságos, kegyelmes urainak. A minden megcsuszamlások idején a magyar paraszt volt az egyetlen szilárd szikla. Ő rajta törtek meg a pusztulás hullámai s a zsidók vörösre festett faji imerializmusának minden mohó szeressége: (nem merem szertelenségnek mondani). Világháborúban és a zsidó sovinizmus két álforradalmi kísérletében a magyar paraszt volt a nemzetfenntartó elem. És most a tízezer holdak visszatértjei fejleszthetik az autóipart, lendíthetik a pezsgőgyártást, vakolhatják a bárok és víg- lokálok üzletét, komoly pinka- összegekkel járulhatnak hozzá a klubbok és kaszinók fenntartásához, selymet és ékszereket csókolhatnak a csók- börze könnyű pillangóira és meztelen botrányok előfakadásaival tömör munkaalkalmakat teremhetnek a honi sajtó- iparnak. És a magyar parasztság százezrei, szúkös rögökkel vagy földtelenül, a feljutás minden kilátása, az egészség védelme, a kulturális fejlődés lehetőségei nélkül, a holnaptalan, pénztelen, kenyértelen élet vak tántorgásában: ápolják, szeretik, éltetik az urak földjét, építik azország kenyerét, történelmét s a birtoklók boldog lehetőségeit. És közben a nyomorúság ezer nyavalyája kezdi ki őket, pusztulnak önmagukban, gyermekeikben és bennük pusztul az örök magyarság. És hogy sorsuk ádázsága teljesre toldódjék: ötévenként képviselőt kell választaniuk maguknak, már kisgazdák, már van pártjuk és attól eheti őket a fekete fene. Főtisztelendő, méltóságos, kegyelmes és zsidó urak! Nem szélsőséges ez a sorskülönbség? Van- e olyan emberi vagy nemzeti érv, mellyel csak halvány távolról meg lehetne okolni ezt a szélsőséget? Nem szélsőséges a magyar föld? Nem izgatás ez a “társadalmi rend ellen”?

Második kérdés: A megtépett ország testén parasztok, munkások, szellemi munkások száz és százezrei mindennapi lihegő robottal máról holnapra élnek, vak kilátású holnapokkal, egypengős vagy még kevesebb mezőgazdasági napszámmal, tizenöt- húsz pengős heti munkabérrel, negyven, nyolcvan, százpengős havi fizetéssel. Adóval etetik az Államot, katonát nevelnek a fennebb elsorolt dicsőséges birtokok védelmére, fizetik az ima reményét egyházuknak, családot tartanak fenn. Irtózatos tengés ez: az emberi kultúra gyönyörű hívásai, az egyéni fejlődés lehetőségei, az élet és egészség gazdag örömei: örökre tiltott paradicsomok számukra. És a bankok és részvénytársaságok behemót gyomrába ömlik a pénz, ház, föld, gyár, üzlet omlik roppant vagyon- gúláikba s az elnökök, az igazgatók s az igazgatóság kirakatos tagjai – sokan évi pár névaláfirkantásért – olyan összegeket tesznek zsebre, hogy száz és száz magyar család elé emberi jövőt nyitna egyetlenegy ilyen boldog úr évi jövedelme. Nagykegyelmű zsidó és keresztény urak, mi ez inkább: társadalmi rend, vagy szélsőség? És ha társadalmi rend: nem izgat ez önmaga ellen?

Harmadik kérdés: A múlt esztendőben a magyar föld kánaáni jósággal csordult meg szerelmes ápolói számára. Gabona és takarmány, gyümölcs és zöldség, bor és krumpli és hüvelyes mag, a halhatatlan lélek minden drága vakolatja rég nem látott bőségben termett. És az árak harminc, negyven, ötven és még több percenttel emelkedtek. És hogy azok, akik mind e jót verejtékükkel, életük mindennapi keserves koptatásával kicsiholták a magyar földből: a magyar nép, a magyar munka tragikus milliói ne nagyon búsuljanak a megfizethetetlen falatért: hát a javát mindennek kivitték külföldre s a rongyát vetették a hazai piacra. Ti adófizető polgárok vagytok, ti keresztény hívek vagytok, ti katonát állító magyarok vagytok, hazafiak vagytok, meg aztán úgyis a ti munkátok mind e jó: hát elégedjetek meg a szemétjével – kétszeres áron! Magaskegyelmű zsidóul keresztény és keresztényül zsidó urak! Egészséges gazdasági politika ez, vagy szélsőséges anarchia? Morális intézmény az állam, vagy szélsőséges iramú részvénytársaság?

Negyedik kérdés: Ha hitvány csak pénzért, egypár papiros bankóért: megveszek egy házat, egy földet: az a ház, az a föld az enyém, vitathatatlanul az enyém. Jogomat e házhoz a magántulajdon szentsége védi. Magyarországot a magyarok vették meg maguknak. Megvették, nem nyomorult pénzzel, megvették vérükkel, gondolatukkal, egész lelkükkel. Megvették ezer év irtózatos szenvedésével, kitartó áldozatos építésével, millió éber gondjával, nyelvük és kultúrájuk lendítő erejével. És Szent Péter Egyházának magyar barázdái germánoknak teremnek rangot, vagyont, irányítást, hatalmat, vagy legfennebb szlávoknak. És a magyar közoktatás, és a magyar bürokrácia, magyar hadsereg (a magyar katonai erények mellett!), a magyar bíróságok, a magyar városi hatóságok stb. İrányító, hatalmi helyei, vagyont, rangot jelentő állásai ötven, hatvan, hetven, nyolcvan, kilencven percentben germánok kezébe kerülnek. És a sajtó, az üzlet, a gyár, a szabadpályák vagyont, hatalmat jelentő őrhelyei óriási túlarányban, zsidók kezében vannak. És pusztul a magyar paraszt, a magyar géniusz, pusztul, aki terem és magyar. És az Egyetemek ifjúsága, a jövő középosztálya a numerus clausus sajátos kezelésével mindinkább idegenné, nagy részben germánná cserélődik át! Roppant kegyelmű circum nem cidált és cidált fő sorsintéző urak! Egészséges nemzeti politika ez a magyarok hazájában vagy szélsőséges faji anarchia?

Ötödik kérdés: A Dunántúl és Budapest vidékének németsége ezer titkos és nyílt tényezőtől segítve és irányítva folyton- folyvást új előnyt, a jövő új lehetőségét hódítja meg. A zsidó egy világszolidaritásától támogatva terheszkedik vagyonban, hatalomban. A Dunántúlon a magyar parasztság százezrei, elhagyatva, földtelenül a roppant birtokok peremén, nyomorban, beregségben pusztulnak, kis földjük odaomlik az idegennek, templomuk harangja elnémul s idegen ének rikácsol a levegőben, ahol tiszta magyar zsoltárok szárnyai verdestek. És nincs segítség és nincs, aki Magyarországon magyar politikát merne csinálni! Felhőkarcoló méltóságú ki nem választott és nagyon kiválasztott kegyes uraim! Emberség ez? Igazság ez? Kötelességteljesítés ez? Vagy pedig a gyávaság, a megalkuvás, a dezertálás szélsősége?

5.

Ó, minek kérdezzek tovább?! Hiszen a sötét kérdések végtelen seregben röpülnek elő, mint nagy fekete madarak a meggyilkolt vándorra. Minek kérdezzek? Vakok és süketek a szívek. A haszon káprázatától, vagy a félelem fojtogatásától vakok és süketek.

Igen: Vazul, Koppány, Dózsa György országa ma is a szélsőségek halálos rendszere. Csoda- e hát, ha a munka megraboltjai, a kitagadottak, a megszomorítottak, a nyomorúság vak korlátú meggyötörtjei a valóság irtózatos lidércnyomásában új megváltó szélsőségek után sikoltoznak a régi halálos szélsőségek ellen?

6.

Nincs senki, aki halálosabb sujtással ítélné el, mint én, azt a gazembert, aki piszkos kis életüzletéért csendőr, ügyész, bíró elé löki a nyomortéboly lázasait. És százszor gazember és a magyarság becstelen árulója az, aki nem látja, vagy nem akarja látni a német veszély halálos mozdulásait és német maszlaggal akar magyar megváltást játszani. És a politikai anarchia gaztényű szélsőségének tartom azt, hogy itt rendesen a felbujtott áldozatok, a hősi odaadású nép- gyermekek bűnhődnek s a sakál- célú ravasz felbujtók halk megegyezéssel ússzák meg gaz próbálkozásukat. De vigyázzunk!

Vigyázzunk: Az a rikoltó, szélsőséges hajsza, mely most tombol a héber és más sajtó hasábjain a “szélsőségek” ellen: nagyon meggondolt, hideg és okos számítású szélsőség. Ez a nagy gezáresz nem annyira a német imperializmus vagy az egyéni haszon szélsőségeket üzemező lelkiismeretlen kalandorai ellen rendeztetik. Hiszen ezekkel, ha már úgy szakadoznak a kötelek: víg nagy mutyikban ki lehet egyezni. Nem: ezt a jerikói generálmarsot mélyebb céllal fújták meg. Azért: hogy a szélsőség tabukiáltásával elfojtsák az idegen hódítás minden kritikáját, minden felszisszenését a szociális igazságtalanságok miatt, a kirabolt, kiszorított, össze- vissza maszlagolt magyarság sebeinek megmutatását, egyszóval: minden emberi és magyar felmozdulást az önzés, a zsákmány- éhség, a gyávaság, az idegen faji sovinizmusok irtózatos, halálos szélsőségei ellen. Ez a millió betűvel rikoltó honi döbbenet a feltört pénzszekrény előtt rajtakapott éjjeli betörő hazafias botránkozása, aki rátámad a rendőrre: - Ugyan, csak nem követi el azt a szélsőséget, hogy letartóztat! Mit szól a külföld, ha maga világgá híreszteli, hogy itt betörések történnek? Mi lesz az idegenforgalommal!

7.

Az ősi magyar lélek nagy álmodóját, holtig hű szerelmesét: Koppányt négyfelé hasították. Koppány szélsőség volt. A régi magyari Isten, a régi magyar imák halálos hűségű igézettjét: Thonuzobát szelíd virágával, feleségével elevenen földbe ásták. Thonuzoba szélsőség volt. A magyar jövő fiatal reményének: Vazulnak kiontották szemeit, beólmozták füleit. Vazul szélsőség volt: fiatal volt, erős és magyar. A magyar parasztság örök királyát: Dózsa Györgyöt égő trónon sütötték meg. Dózsa György szélsőség volt. És így tovább a világháborún át a mai napig. Oh fájdalmas gyönyörű fajtám, örök zokogások, csodálatos szerelmes hívások dalos gladiátora, magyar nép! Ha téged négyfelé vágnak, ha élve vak földbe tipornak, ha kiontják szemeidet, ha beólmozzák füleidet, ha elevenen tűzhalálba kergetnek, ha a világháborúban idegen érdekekért mészárszékre visznek, ha elveszik földedet, munkád gyümölcsét, sorsod irányítását, jövődet s még Istenedhez vezető utaidat is: az nem szélsőség. Az Szent Istváni bölcs politika, társadalmi rend és mélyfúrású államrezon. De ha te magad akarsz maradni, ha nem tudsz lelket cserélni, ha a magad alkotó álmát akarod megvalósítani saját hazádban, ha élni akarsz és kenyeret akarsz nyújtani gyermekednek: az átkos pogány szélsőség és germán püspök és zsidó bankár kórusban kiált csendőrt ellened. Azoknak az idegeneknek szemében, akiknek te oly nagylelkűséggel adtál jogot és kenyeret tűzhelyednél: most szélsőség az: hogy vagy és hogy magyar vagy Magyarországon! Nem érkezett el a perc, amikor ki kell mondanod a nagy történelmi eb ura fakó- t?

Városmajor, 1937. márc. 15- én.

Oldal: A SZÉLSŐSÉGEK RENDSZERE (1937.)
Szabó Dezső (1879- 1945) - © 2008 - 2024 - szabodezso.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat